2013. február 17., vasárnap

Márciusban ismét SZINKÓPA!

Március másodikán második alkalommal rendezzük meg a SZINKÓPA Vegyeskari Találkozót, melynek tavalyi eltervezésekor az volt az elsődleges célunk, hogy amatőr vegyeskarok, kamarakórusok számára olyan szakmai napot biztosítsunk, melynek során a kóruséneklés gyakorlati kérdéseivel érdemben foglalkozunk, kiváló szakemberek vezetésével közösen „okosodunk”, egymástól tanulunk és új ötleteket kapunk, egymást egy kicsit jobban megismerjük, s közben sokat éneklünk. Mivel mindez hiánypótló alkalomnak tűnt, az I. SZINKÓPA betölthette küldetését, s komoly igény merült fel ennek folytatására. Ezért mertünk belevágni a II. SZINKÓPA szervezésébe.


www.szinkopa.com

A tavalyihoz hasonlóan idén is készülünk a teljes program élő közvetítésére, melyet többek között itt, a blogon is nyomon lehet majd követni. Az esti zárókoncert a helyszínen is nyilvános, a belépés ingyenes.
Kívánjuk, hogy az idei találkozó is minden résztvevő és online szemlélődő hasznát, épülését, szakmai gazdagodását szolgálja!

Kérjük, látogasson el a SZINKÓPA honlapjára, ahol betekintést nyerhet az idei programba, megismerkedhet meghívott előadóinkkal, valamint böngészhet a tavalyi fényképek, videofelvételek, beszámolók rengetegében!